🎉 15 éves a HBLF-ROMASTER Alapítvány! 🎉

November 10, 2025


Egy olyan jövőt álmodtunk meg, ahol a roma fiatalok előtt nem akadályok, hanem lehetőségek nyílnak meg.

Egy befogadó, egyenlőségen alapuló társadalmat és üzleti világot szeretnénk, ahol minden tehetség kibontakozhat – ahol a roma fiatalok tudásukkal, szorgalmukkal és példájukkal gazdagítják közösségeinket, és inspirációt adnak a következő generációknak.

Ezzel a jövőképpel indította útjára 2007-ben a HBLF és az IBM Magyarország a ROMASTER tehetséggondozó programot, majd 2010-ben megalakult a HBLF-ROMASTER Alapítvány.
Az elmúlt 15 évben csaknem 200 diák vett részt programunkban – fiatalok, akik ma már érettségivel, diplomával és szakmai sikerekkel büszkélkedhetnek.

15 éve dolgozunk azért, hogy minden roma fiatal megkapja a támogatást, amellyel megtalálhatja hivatását és megvalósíthatja álmait.

Köszönjük mindazoknak – diákoknak, mentornak, vállalati és civil partnereinknek – akik velünk együtt hisznek ebben a jövőben. 💙

Köszönjük támogató vállalatainknak: Diageo, Tesco Akadémia Képzési és Fejlesztési Kft, E.ON Hungária Csoport., OPUS Energetika, MVM, JYSK, SAP, Bosch, Richter Gedeon Nyrt. / Magyarország, KPMG Hungary, Morgan Stanley, PwC Hungary, Telekom HU, Baker McKenzie Budapest, KPMG Global Services Hungary Kft., Prezi, Raiffeisen Bank Alapkezelő Zrt., Shell, SolvencyAnalytics, Yettel.Hungary, Rotary Club Budapest Szent Gellért Egyesület, MSCI Inc.Show translation

Legyél a támogatónk!

Hisszük, hogy minden fiatalnak jár az esély.

Hiszünk abban, hogy minden fiatal megérdemli a lehetőséget a tanulásra, fejlődésre és sikerre, függetlenül a társadalmi vagy etnikai hátterétől. A Romaster programon keresztül ösztöndíjakkal, mentorálással, közösségi és vállalati kapcsolatokkal, valamint képességfejlesztéssel támogatjuk a roma fiatalokat, hogy megtalálják hivatásukat, érettségit és diplomát szerezzenek, képességeiknek és céljaiknak megfelelő munkahelyet és életutat építsenek.
Fiataljaink sikere mintaként szolgál arra, hogy egyenlő esélyeket teremtve minden fiatal kiteljesedhet!

Vállalati partnereink

HBLF-Romaster Alapítvány

1067, Budapest,
Podmaniczky utca 31.
3. emelet 18.

Pintér Melinda

Makádi Zsófia