15 éves a HBLF-ROMASTER Alapítvány – a diákok, az alapítvány és a mentorok együttműködésének eredménye számos sikeres, diplomás diák

November 24, 2025

Peter Simon, CFA, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója a Romaster mentora, aki a kezdeti évektől velünk van és azóta folyamatosan mentorál.

“A Romaster egy számomra nagyon fontos ügy mögött álló értékes kezdeményezés, amely hosszú ideje nagyon magas színvonalon, jól átgondolt, világosan megfogalmazott stratégia mentén támogatja a roma fiatalokat. Legalább ennyire értékes a programban részt vevő mentorok számára nyújtott támogatásuk is, amely lehetővé teszi, hogy a mentor valóban a legfontosabb feladatára, a diákok emberi és szakmai támogatására fordítsa erőfeszítéseit.

Régóta vagyok már mentor, mindig nagy öröm látni, hogy számomra természetesnek tűnő gondolatok, a saját tapasztalataim megosztása, vagy egyszerűen csak az értő figyelem milyen sokat tud segíteni a diákoknak. Szerencsésnek tartom magam, mert olyan diákokkal voltam kapcsolatban, akik céltudatosan, kitartóan haladtak előre, munkájukat siker koronázta. Nagyon jó ezt látni, természetes, hogy szeretném tovább csinálni.

A Romaster program már bizonyított: a diákok, az alapítvány és a mentorok együttműködésének eredménye számos sikeres, diplomás diák. Számomra nagy öröm, hogy részese lehetek ezeknek a sikereknek“

Legyél a támogatónk!

Hisszük, hogy minden fiatalnak jár az esély.

Hiszünk abban, hogy minden fiatal megérdemli a lehetőséget a tanulásra, fejlődésre és sikerre, függetlenül a társadalmi vagy etnikai hátterétől. A Romaster programon keresztül ösztöndíjakkal, mentorálással, közösségi és vállalati kapcsolatokkal, valamint képességfejlesztéssel támogatjuk a roma fiatalokat, hogy megtalálják hivatásukat, érettségit és diplomát szerezzenek, képességeiknek és céljaiknak megfelelő munkahelyet és életutat építsenek.
Fiataljaink sikere mintaként szolgál arra, hogy egyenlő esélyeket teremtve minden fiatal kiteljesedhet!

Vállalati partnereink

HBLF-Romaster Alapítvány

1067, Budapest,
Podmaniczky utca 31.
3. emelet 18.

Pintér Melinda

Makádi Zsófia