Balázs Réka megszerezte mesterdiplomáját!

July 31, 2025

Gratulálunk Balázs Rékának, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. által támogatott diákunknak, aki mesterdiplomát szerzett a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának számvitel szakán!

„A záróvizsgára kiválót kaptam, a diplomám is kiváló lett, ami nagy boldogsággal töltött el, hiszen sok küzdelem és kevés alvás áll mögötte. A mentoromat az elmúlt években akármikor kereshettem, egy tárgyam ötösét neki köszönhetem. Amikor nem tudtam megbirkózni egy beadandóval, írtam Péternek, hogy tudna-e segíteni. Elküldtem neki az anyagot, majd 2 nap múlva fel is keresett és közösen, egy kollégáját bevonva átbeszéltük az egészet, amit így sikeresen abszolváltam.
A jövőben szeretnék testben és lélekben is fejlődni, sokat utazni és élvezni az életet. A megszerzett oklevéllel mérlegképes könyvelő tanfolyamon vehetek részt úgy, hogy csak egy modult kell teljesíteni, így azt mindenképpen szeretném elvégezni. A mérlegképes könyvelő mellett az adótanácsadó képzést is szeretném elvégezni, szeretnék naprakész lenni a kapcsolódó témákban, mert érdekel ez a terület is, könnyen el tudom magam képzelni ezekben a szakmákban.”

Köszönjük a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. folyamatos támogatását, valamint Peter Simon, CFA mentor elkötelezett munkáját, aki Réka mellett állt az elmúlt években.

Réka, büszkék vagyunk rád! Bízunk benne, hogy a jövőben is ugyanilyen eltökéltséggel valósítod meg az álmaidat!

Legyél a támogatónk!

Hisszük, hogy minden fiatalnak jár az esély.

Hiszünk abban, hogy minden fiatal megérdemli a lehetőséget a tanulásra, fejlődésre és sikerre, függetlenül a társadalmi vagy etnikai hátterétől. A Romaster programon keresztül ösztöndíjakkal, mentorálással, közösségi és vállalati kapcsolatokkal, valamint képességfejlesztéssel támogatjuk a roma fiatalokat, hogy megtalálják hivatásukat, érettségit és diplomát szerezzenek, képességeiknek és céljaiknak megfelelő munkahelyet és életutat építsenek.
Fiataljaink sikere mintaként szolgál arra, hogy egyenlő esélyeket teremtve minden fiatal kiteljesedhet!

Vállalati partnereink

HBLF-Romaster Alapítvány

1067, Budapest,
Podmaniczky utca 31.
3. emelet 18.

Pintér Melinda

Makádi Zsófia