
Nagy örömmel osztjuk meg, hogy Berki Elvira, az OPUS Energetika támogatott diákja, sikeresen lezárta jogi tanulmányait, és kézbe vehette diplomáját:
“A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi karán végeztem jogászként, amihez nagy részben segített hozzá a Romaster ösztöndíj program.
Az 5 év során nem csak anyagi támogatást kaptam, hanem rengeteg szakmai lehetőséget illetve lelki támogatást is a nehezebb időszakokban, amiért nagyon hálás vagyok. A Romaster olyan, mint egy nagy család, ahol a mentoromon túl az alapítvány minden dolgozója azon volt/van hogy a tanulni vágyó fiataloknak hidat építsenek, aminek túloldalán álmaik megvalósítása várja őket.“
Nagyon büszkék vagyunk Elvirára!
Köszönjük az OPUS Energetikának az Elvira tanulmányaihoz nyújtott támogatást, valamint Taskó Lászlónak, hogy mentorként mellette állt és segítette őt.