EGY SZUPER NAP A RICHTERBEN GANDHIS DIÁKOKKAL!

May 4, 2026

➡️ A HBLF-Romaster Alapítvány és a Richter Gedeon Nyrt. közös szervezésében tegnap, 2026. március 30-án a Gandhi Gimnázium diákjaival egy igazán inspiráló napot tölthettünk a híres gyógyszergyárban Budapesten. A Richter Gedeon Nyrt.-ben a diákok bepillantást nyerhettek a gyógyszergyártásba és a kutatás-fejlesztésbe.
➡️A Kémiai Kutató és Irodaépületben tartott előadások valóban élményszerűek voltak. A száraz, tankönyv jellegűnek tűnő tudományt a kutatóelőadók szó szerint élményszerűvé, közérthetővé varázsolták a diákok számára.
❤️”A gyerekek úton hazafelé, egészen Pécsig hosszan mesélték a látottakat, hallottakat. Kiemelték a diákok a Richter munkatársainak emberközeli kommunikációját, az ő nyelvükön, érthetően tudtak mesélni, magyarázni.” – osztotta meg velünk Major Ágnes osztályfőnök a 11.-es osztály tapasztalatait.
👉 A gyógyszerkutatói lét kihívásait az éteri magaslatokból a hétköznapi emberek közérthető szintjére Prof. Dr. Szántay Csaba – a Richter tudományos főtanácsadója, egészségügy- és oktatástámogatási vezetője hozta le nekünk. 👉Majd dr. Fizil Ádám, szenior szerkezetkutató analitikus, a Romaster Program által mentorált egyetemista diákokkal végzett elkötelezett munkájáról is mesélt. 👉Végül, Tóth Anna Veronika – HR képzési specialistától többek között megtudhattuk azt is, hogyan lehet valaki a több ezer fős Richterben munkavállaló.
🙏A kutatóközpontban nemcsak a szellemünk kapott táplálékot, hanem finomságokkal is vendégül láttak minket.
➡️Az előadások után a Richter Látogatóközpontban egy rendhagyó időutazás részesei lehettünk: VR-szemüvegek, kémcsövek, pipetták hirdették a kutatói lét szépségeit. A Richter Múzeum pedig őrizte az alapító Richter Gedeon nagyságát és szellemi örökségét.
🙏Köszönjük a Richter Gedeon Nyrt.-nek ezt a múltat, jelent és motiváló jövőt láttató találkozást. Reméljük, a diákok közt akár egy újabb jövőbeli kutató vonult velünk ennek az inspiráló napnak köszönhetően.

Gedeon Richter, HBLF-Romaster Alapítvány

1774982776843

Legyél a támogatónk!

Hisszük, hogy minden fiatalnak jár az esély.

Hiszünk abban, hogy minden fiatal megérdemli a lehetőséget a tanulásra, fejlődésre és sikerre, függetlenül a társadalmi vagy etnikai hátterétől. A Romaster programon keresztül ösztöndíjakkal, mentorálással, közösségi és vállalati kapcsolatokkal, valamint képességfejlesztéssel támogatjuk a roma fiatalokat, hogy megtalálják hivatásukat, érettségit és diplomát szerezzenek, képességeiknek és céljaiknak megfelelő munkahelyet és életutat építsenek.
Fiataljaink sikere mintaként szolgál arra, hogy egyenlő esélyeket teremtve minden fiatal kiteljesedhet!

Vállalati partnereink

HBLF-Romaster Alapítvány

1067, Budapest,
Podmaniczky utca 31.
3. emelet 18.

E-mail cím:
info@romaster.hu

Makádi Zsófia