
Újabb Romaster Akadémiára vártuk mentorainkat és partnereinket a Shell Hungary vendéglátásban, ahol Judit Ignacz tréner, a Sheja Consulting társalapítója vezette be a résztvevőket az erőszakmentes kommunikáció (NVC) alapjaiba. A workshop célja az volt, hogy mélyebben megismerjük és gyakoroljuk az NVC szemléletét a mentorálás és más személyes interakciók során, valamint erősítsük a bizalmi, támogató kapcsolódásokat.
A nap során szituációs gyakorlatokon keresztül foglalkoztunk többek között az egyetemes emberi szükségletek megértésével, valamint azt vizsgáltuk, hogy milyen érzések jelennek meg amikor ezek a szükségletek teljesülnek – és amikor nem. Érdemtelenül keveset foglalkozunk az érzéseink és szükségleteink megfogalmazásával, és könnyebben fejezzük ki azt, hogy a másik viselkedésében, reakciójában mi nem tetszik, vagy mi tetszik, ‘te’ üzeneteket küldve. Izgalmas gyakorlatokon keresztül próbáltuk az “én” felől megfogni a helyzeteket, és megfogalmazni az érzelmeinket, szükségleteinket, kéréseinket.
Hálásak vagyunk mindenkinek, aki velünk tartott! Már várjuk a jövő évi akadémiák alkalmait – változatos témákkal és programokkal készülünk! 💙