Visszatekintés

January 3, 2026

Miről szólt a 2025-ös év? Mély beszélgetések, közösségi élmények, mentorálások, a vizsgák előtti izgulás, az első „megcsináltam” élmények és a siker, hogy megvan a diplomám.

✨🎉 Idén 57 roma diákot kísértünk a tanulmányaik során. ✨🎉

✨ Közülük nyolcan diplomát szereztek – nagyon különböző területeken, nagyon különböző történetekkel, de ugyanazzal a kitartással a hátuk mögött: lettek többek között orvosaink, közgazdászaink, kommunikációs szakembereink.

✨ Két ösztöndíjasunk idén érettségizett, és szeptembertől már egyetemistaként folytatják tovább.

✨ Ez az év nem jöhetett volna létre a 61 vállalati mentorunk nélkül, akik időt és figyelmet adtak – sokszor akkor is, amikor az a legnehezebb. A diákok mellett álltak szakmailag és emberileg is, és ez rengeteget számít.

✨ A 22 támogató vállalatnak köszönhetően több mint 35 millió forint ösztöndíjat tudtunk biztosítani. Ez nem csak támogatás, hanem a bizalmunk: annak a kifejezése is, hogy hiszünk ösztöndíjasainkban. Vállalati partnerink támogatásával Nyári Egyetemet szervezhettünk, Romaster Akadémiákat tarthattunk és megünnepelhettük együtt a Romaster közösségével a 15 éves születésnapunkat.

Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, akik ebben az évben velünk volt – diákoknak, mentoroknak, vállalat partnereinknek.

Ez egy közös, felemelő munka, és jó érzés a Romaster közösségének része lenni 💛.

Legyél a támogatónk!

Hisszük, hogy minden fiatalnak jár az esély.

Hiszünk abban, hogy minden fiatal megérdemli a lehetőséget a tanulásra, fejlődésre és sikerre, függetlenül a társadalmi vagy etnikai hátterétől. A Romaster programon keresztül ösztöndíjakkal, mentorálással, közösségi és vállalati kapcsolatokkal, valamint képességfejlesztéssel támogatjuk a roma fiatalokat, hogy megtalálják hivatásukat, érettségit és diplomát szerezzenek, képességeiknek és céljaiknak megfelelő munkahelyet és életutat építsenek.
Fiataljaink sikere mintaként szolgál arra, hogy egyenlő esélyeket teremtve minden fiatal kiteljesedhet!

Vállalati partnereink

HBLF-Romaster Alapítvány

1067, Budapest,
Podmaniczky utca 31.
3. emelet 18.

Pintér Melinda

Makádi Zsófia