🎓KÖZÉPISKOLÁSBÓL –EGYETEMISTA LETT! BOGDÁN ÁKOS TÖRTÉNETE

September 11, 2026

👍Az egyik legszebb pillanat a Romasterben, amikor a középiskolásainkból egyszer csak egyetemisták lesznek. Idén is izgatottan vártuk a ponthatárokat, és örömmel fogadtuk a fiataljaink üzeneteit: „Sikerült! Felvettek!”
👍Bogdán Ákos 2025-ben még középiskolásként jelentkezett a HBLF-Romaster Alapítvány programba. Már akkor határozott céljai voltak: informatikai területen szeretett volna továbbtanulni. Ákos a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumba járt és az osztályfőnöke hívta fel rá a figyelmünket. Ismerte a tehetségét, elszántságát, a nehéz családi körülményeit, szerencsére ő is úgy gondolta, hogy Ákosnak fontos lehet ez a lehetőség. Köszönjük azoknak a pedagógusoknak, akik felismerik a tehetséget és tovább küldik a motivált fiataloknak a HBLF-Romaster Alapítvány ösztöndíj-mentor programba való jelentkezési lehetőséget. Egy jó, támogató tanár sorsokat tud jobbá tenni, így van ez Ákos esetében is.
👍Ákos már a programba való bekerülésekor is kiemelkedő teljesítményt mutatott: számos matematika- és informatika versenyen vett részt, az Országos AJTP Informatika Versenyen 2. helyezést ért el, és a zene is fontos része az életének – hegedülni és brácsázni is tanult. 🎻
👍A Romaster Programba sikeres bekerülése után támogató cége egy multinacionális informatikai vállalat a SAP és a cég munkatársa Ádám Karáth DevOps- szoftverfejlesztő és üzemeltető mérnök szakembere lett a szuper mentora. Ákos számára az ösztöndíj nemcsak támogatást, hanem lehetőséget jelent: él vele, épít a mentorával való együttműködésre, és következetesen keresi a saját fejlődésének útjait.
👍A Romaster közösségi programjain is aktívan részt vesz, kedves, vidám, laza, humoros, a romaster közösségben is megtalálta a helyét: barátságokat kötött, kapcsolódik a többiekhez, öröm vele együtt lenni. Ákos számunkra már most igazi példakép.
👍Most egy újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: Ákosból egyetemista lett. 🎓
Egy éve még arról írt a jelentkezésében, hogy családjában ő lehet az első, akinek érettségije, később pedig diplomája lesz. Most pedig már az egyetem kapuja nyílt ki előtte, nem is akárhogy! Pár év múlva reméljük, ugyanilyen büszkén írhatjuk majd: Ákos, gratulálunk a diplomádhoz és várunk az Alumniba! ✍ A következő hetekben is újabb történeteket mutatunk be: olyan fiatalokat, akik a Romasterben lettek középiskolásból egyetemisták.
Bemutatjuk természetesen a végzett egyetemistáinkat is, akik már az egzisztenciális biztonságukat, saját szakmai útjukat építik.
👍Kövessétek, like-oljátok az oldalunkat, így is segítve az algoritmust és minket, hogy még ismertebb legyen a HBLF-Romaster Alapítvány! Köszönjük!🙏

Legyél a támogatónk!

Hisszük, hogy minden fiatalnak jár az esély.

Hiszünk abban, hogy minden fiatal megérdemli a lehetőséget a tanulásra, fejlődésre és sikerre, függetlenül a társadalmi vagy etnikai hátterétől. A Romaster programon keresztül ösztöndíjakkal, mentorálással, közösségi és vállalati kapcsolatokkal, valamint képességfejlesztéssel támogatjuk a roma fiatalokat, hogy megtalálják hivatásukat, érettségit és diplomát szerezzenek, képességeiknek és céljaiknak megfelelő munkahelyet és életutat építsenek.
Fiataljaink sikere mintaként szolgál arra, hogy egyenlő esélyeket teremtve minden fiatal kiteljesedhet!

Vállalati partnereink

HBLF-Romaster Alapítvány

1067, Budapest,
Podmaniczky utca 31.
3. emelet 18.

E-mail cím:
info@romaster.hu

Makádi Zsófia